2013. december 20., péntek

Téli szünet :)

Először is még nem számoltam be az ovis Mikulásról. Nem fogjátok kitalálni, hogy ki volt a Nagyszakállú... Persze, hogy Robi. Időben végzett a munkával, ezért eljött velünk, de nem számított rá, hogy rögtön feladata is lesz :)

Luca persze itt sem barátkozott a Mikulással, a Magyar Házban később már elvette a csomagot, ami nagy szó. 
Az itthoni csizmába egy kis szintetizátor került, aminek nagy sikere volt, itt épp a pelenkázáshoz hozta magával:
És végül, elérkezett az idő, amikor már csak párat kell aludni és indulunk haza. Ahogy anyukáméktól hallottam otthon se hó, se napsütés, úgyhogy gyorsan készítettem búcsúzóul néhány képet Nektek.
Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!







Viszlát otthon, vagy itt 2014-ben!

2013. december 5., csütörtök

Boldog Mikulást Mindenkinek!

Reméljük, éjjel hozzánk is megérkezik a Mikulás.
Rudolfnak viszont vigyáznia kell, nehogy a kanyarban eltörjön, mert olyan hideg van :)
Az újságból tudom, hogy a Mikulásnak 8 rénszarvasa van: Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donner és Blitzen.
Reggelre mínusz 25 lett, most így ebéd után már "csak" 18"-at mutat a hőmérő.
Sokan kidíszítették a házat és a kertet, ami nagyon hangulatos (időnként giccses ;)
Egyet le is fotóztam, íme:
 A kerítés:
Ami azt illeti már én is alkottam valamit:
Ha minden igaz, mi is 3 Mikulás ünnepségre megyünk, az egyik már meg is volt. Klaudia írt be minket hozzájuk a városházára, tegnap el is mentünk. Az ott lakóknak ingyenes volt, nekünk meg 2 dollár. A tornaterem volt berendezve, és ahogy megérkeztünk, rögtön sorba álltunk a fényképezkedéshez a Mikulással. Persze Zara és Luca épp abban a korban vannak, hogy nem szívesen ismerkednek idegen, hosszú, fehér szakállú bácsikkal, úgyhogy a fotózásból nem sok lett. Aztán leültünk az asztalokhoz, ahol volt kifestő, zsírkréta, egy másiknál pedig mézeskalács baba díszítés.
Aztán lassan rájöttünk, hogy ennyi lesz, nem fognak minket köszönteni, vagy pláne műsorral szórakoztatni...
Volt, aki még akkor is sorban állt a fotózáshoz, amikor mi már jöttünk el. Klaudia szerint ez a fő attrakció, mert a bevásárlóközpontban ezért fizetni kell.
Megjegyzem elég béna volt a Mikulás jelmeze, ha esetleg megkapjuk mailen a képet, majd megmutatom.

Egyébként a hét havazással és szeles idővel kezdődött, késtek a repülők, az utakon nem lehetett látni, mindenki elakadt, sok autó összement. Nem is azért, mert 15 centi hó esett 1-2 nap alatt, hanem azért, mert a szél néhol méteresre összehordta. Robi is izgult aznap hogy jön haza, mert az utcában, ahol dolgozott, egész nap az út közepén állt egy elakadt teherautó. Mutatott skype-on egy autót, amit betemetett a hó, de csak fehérséget láttam :)
Ez a kupac a ház előtt van:
Láttam egy pár elakadást és mentőakciót itt a ház előtt, csak annyit jegyeznék meg, hogy a nők jellemzően a cipőjükkel rugdosták a kerék mögül a havat...
Ujjfesték, jó móka :)

Minket már Zaráéknál is megtalált a Mikulás, és rengeteg finomságot hozott nekünk, Lucának pedig persze Elmós dolgokat :)
Ma reggel így indult a nap: