Családi nap

Nos, eleg sok potolnivalom van, se sajnos a netbook billentyuzete reszlegesen bedobta a torolkozot, ugyhogy az alabbi bejegyzest a tabletrol fejezem be, igy az ekezetes betuk hianyozni fognak.

Februrár 17. hétfő Family Day vagyis Családi Nap itt Kanadában.
A hosszú hétvége örömére a magyar református közösség is szervezett egy családi programot, amihez örömmel csatlakoztunk.
Igazából ott volt mindenki, akivel Robi szilveszterezett :)
A program sífutás volt, de mi kezdetben azt gondoltuk szánkózni fogunk. Aztán meggondoltuk magunkat, mert a sífelszerelés bérlése tényleg nagyon olcsó volt, és mi van, ha akkor, ott jön meg a kedvünk hozzá, és nem lesz mivel.
Kb. 2 orat utaztunk a helyszinre, es egy latogatok szamara keszult hazban gyulekeztunk. Egy hatalmas nappaliban ettunk magunkkal hozott szendvicset, aztan nekivagtunk a sifutopalyanak.
Eloszor meg a lec felcsatolasa is kihivas volt, de aztan hamar belejottunk. Lucat az ismeroseink ismerose huzta szankon, es egy ido utan nagyon almos lett szegeny. De azert sokaig kitartott, igazabol csak a legvegen aludt el. 20 perc utan felebredt, aztan kiderult, hogy a laba kicsit megfazott. Hazaindulas elott ismet ettunk, es a szervezok elovettek a nekunk keszitett forro kakaot es kalacsot.
A hazafele uton Anita es Meliek mar meg is beszeltek, hogy szombaton osszejovunk egy pizza partira. Mindig ez van. Buli utan mindenki folytatast akar!!!
De jojjenek a kepek, es nem rohogni, hogy Robi farmerben siel :)

Adél és Milán

Zoliék

Interaktiv kiallitas is volt az epuletben.

Könyvtárban jártunk

Anna nagy könyvmoly, ezért elmentünk egyik délután a közeli könyvtárba.

Gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 12 dollár a beiratkozás.

Elég sokan voltak bent, rögtön  látszott, hogy kicsit más felfogásban működik, mint az otthoniak. 

Nem tudom Magyarországon most mennyien járnak könyvtárba, az én gyerekkoromban még szokás volt, de ha felidézem az emlékeimet, akkor a síri csend és a poros hangulat jut eszembe, szinte lábujjhegyen közelítette meg az ember a pultot a kiszemelt könyvekkel. 

Na, itt nem ez a helyzet. Nem azért, mert már számítógépek is vannak internettel, gondolom ez már otthon is így van. 

Inkább olyan közösségi találkozóhely féle, gyerekeknek játszó résszel, nagyoknak olvasáshoz óriási fotelek a kandalló előtt. Nagyon elcsodálkoztam, amikor szendvicsekkel és kávéval, beszélgetve masíroztak befelé látogatók.

A csendes olvasáshoz a könyvtáron belül egy elkülönített, nagy ablakos tanulószobát alakítottak ki.

A gyerekeknek vannak külön kis asztalok, egy szőnyeggel borított dobogó, 2 számítógép nekik szóló oktató játékokkal. Csak suttyomban fotóztam tablettel:

A katalógusban is számítógépen lehet keresgélni, az olvasójegy pedig egy digitális kártya.

A kölcsönzéshez a kijáratnál "self check out" pultok vannak, vagyis mindenki maga regisztrálja a könyvek kivételét a könyvben lévő vonalkód beolvasásával.

A kijáratnál az üzletekől ismerős csipogós érzékelők vannak. Ezek egyébként már érkezéskor feltűntek nekem.

Robival is jártunk itt egyszer:

Ha én ezt a klubban elmesélem!

Nem tudom kinek ismerős a mostani bejegyzésem címe... De nekem ez jutott eszembe ma hazafelé jövet.
Robi ma kivételesen nem dolgozott, mert lerobbant a kamion és nem érkezett meg a csempe, amivel ma dolgozott volna.
Ha már így alakult, gyorsan elkezdtem böngészni a kijijit, találtam is egy 25 dolláros babakocsit. (Az előzőt sikeresen összetörték Budapest és London között az Easyjetnél).
Ezért indultunk a város túlsó felébe észak-keletre.
Visszafelé Robi javaslatára bementünk az érkezésünk után 2 nappal véletlenül-szerencsésen felfedezett maláj étterembe. Azóta nem jártunk itt, közel egy éve (2013. március 18. bejegyzés). Hétköznap, ebédidő volt, parkolót is nehezen kaptunk. Az ajtón alig tudtunk bemenni, mert többen asztalra vártak. Pár perc múlva jött a kedélyes és mindenre odafigyelő tulajdonos, felírta a várakozók nevét, és létszámát. Mi már csak az A4-es lap második oszlopába fértünk. 2 társaság és egy bajuszos úr volt előttünk. Végül a bajuszos úrral ültünk egy asztalhoz. A tulajdonos biztosított bennünket, hogy nagyon rendes, gyakran jár ide. Mondtuk, persze, nem probléma.
Újdonsült ismerősünk türelmesen megvárta amíg leülünk, aztán ő is helyet foglalt. Elém tette az étlapot és hamarosan rendeltünk. Közben elkezdtünk beszélgetni és hamar kiderült, hogy ő szlovák, mi meg magyarok vagyunk. Hurrá!
Gyorsan elővette az édesapja fekete-fehér fotóját, aki a magyar hadseregben volt katona a második világháborúban. Aztán jöttek az unokák fotói és a gyerekeié. 33 éve van itt, anno Pozsonyból disszidált. Az sem lehet mindennapi sztori, pedig csak pár szót mondott róla.
Aztán a munka került szóba, kiderült, hogy festő. Robi rögtön meg is jegyezte, hogy mindenki festő...
Mikor sikerült elmagyarázni mi is a tilesetter, megkérdezte Robi kinek dolgozik.
-Steve. Steve Kelecsényi.
A Kelecsényi nevet még ki sem mondta, ő már hümmögött.
-Pista. Pista Kelecsényi. Ismerem.
Ne már, nem elég, hogy egy olyan emberrel kerülünk egy asztalhoz, akinek mond Budapest neve valamit, sőt még pár szót is tud magyarul, de még Istvánt is ismeri.
Tényleg kicsi a világ.
Aztán kérdezte én dolgozom-e valamit, mondtam épp most gondolkodom, hogy kezdenék valamihez.
-Miért nem vállalsz gyerek felügyeletet, legalább az albérlet árát megkereshetnéd!
Erre gyorsan felhívott valakit, hogy szerez nekem bébiszitteri állást :)
Robi beszélt a sráccal (szlovákiai magyar lehet, mert mindkét nyelvet beszéli), de azt mondta, hogy sajnos most nem aktuális a dolog.
Ettől függetlenül én csak pislogam, hogy mindjárt munkát is talál nekem újdonsült ismerősünk.
Végül telefonszámot cseréltünk, és elköszönt, mert mi Luca miatt persze nem haladtunk az evéssel.
Végül mi is felkerekedtünk, mentünk a fizetős pulthoz, ahol széles mosollyal újságolta vendéglátónk, hogy Fank már mindent kifizetett.
Na. Ennyi röviden.
Mondja meg nekem valaki, vannak véletlenek, vagy nincsenek?

Széljegyzet:
A rendkívül figyelmes étterem tulajdonos külön levest készíttetett Luca részére.
Bosszantó apróság, hogy az A4-es méret helyett egy icipicit rövidebb, de szélesebb papírt használnak itt (letter size). Így az otthoni nyomtatnivalók nem férnek rá...
Luca mostanában a legrosszabb helyen és időben kakil be :))))

Levél Mártinak

A következőkben Márti barátnémnak írt levelemet olvashatjátok, melyben leírtam a mostanában velünk történteket. Nem ígérem, hogy a jövőben ilyen bőven fogok válaszolni a nekem írt mailekre, de most éppen volt időm.

"... Itt végre jó idő van, annyira örülök, hogy végre kijutottunk Lucával a 4 fal közül... Plusz fok van és ragyogó napsütés, 1 órát voltunk kint, és csak azért jöttünk be, mert Lucának elérkezett a délutáni alvásidő. Mostanában napközben is mínusz 16-20 fok volt (igaz a nap sütött ezerrel), és autó nélkül tényleg nem tudtunk ebben a hidegben még boltba sem elmenni. Bár szombaton Robi elgyalogolt a postára Lucával a nyakában -18 fokban...

Egyébként csinálom péntek esténként a magyar ovit, amit a katolikus templom tart fenn. A régi óvónéni meg a napokban fog szülni, nagyon szorítunk neki :)

Ahogy visszajöttünk elkezdtem albérletet keresni, és legnagyobb meglepetésünkre találtunk is pikk-pakk. Pedig ez egy nagyon nehéz ügy, mert nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ezért már az is nagy szó, ha sikerül egy találkozót megbeszélni, nem hogy meg is kapja az ember a kiadó lakást. No de azt kell mondjam szerencsénk volt. Annyira gyorsan történt minden, hogy alig tudjuk elhinni, hogy ennyivel megúsztuk :)

A kinézett tényleg szép lakást a mostani árakhoz képest kedvező bérleti díjért hirdették, és a találkozó megbeszélésekor én már sejtettem, hogy a pasi magyar, mert a válaszban az aláírás Faye Yap-Becskei volt.

Az első emailt január 28-án váltottuk, (4 nappal a visszaérkezésünk után), és másnap találkoztunk is. Angolul indult a társalgás, de nézelődés közben a férj megkérdezte, hogy honnan valók vagyunk. Mondtam "from Hungary". Erre mondta magyarul, hogy "én is" :)

Persze azért kérdezte, mert a neve Szebasztian, és a feleségének gyanús volt, hogy az én nevem is SZ-szel kezdődik. Ahogy ő mondta, jugoszláviai magyar, 93-ban jött ki a szüleivel 10 évesen.

A feleség filippínó, és van egy 11 hónapos kislányuk. Jövő hónapban visszamegy dolgozni, mert itt 1 év a szülési szabadság (épp ezért várandósan mindenki az utolsó pillanatig dolgozik, ha a munkája megengedi).

Szóval nagyon kedvesek voltak, Robi a sráccal rögtön megtalálta a közös hangot, még egy poént is elsütött, hogy nem lehetne-e a fizetendő 1500-at forintban odaadni :)

Másnapig kértünk gondolkodási időt, bár ez tényleg csak azért kellett, mert mégis milyen már az első albit rögtön kivenni? Illetve azt kellett eldöntenünk, hogy a város másik részébe költözzünk-e, mert a barátainktól így távolabb leszünk. Így sem messze, de 5 perc helyett 20-ra. 

Másnap mondtuk, hogy megyünk, és most már hamarosan pakolnunk kell.

A szerződés aláírásakor 2 órát voltunk náluk; a végén már disznóölés, kolbászkészítés, bográcsozás, halászléfőzés volt a téma. Ezt Szebasztian a rokonokkal mind megvalósítja itt Calgary-ban, és persze ez minket is NAGYON érdekel. Hazafelé Robi megjegyezte, hogy most már tényleg el kell olvasnia a szülei disznótoros füzetét, ától cettig :)

Még Lucáról tudok beszámolni, ma elkezdtem írni az "aranyköpéseit" :)

Ja, képzeld már ilyen is van neki. Ma reggel fokhagymadarabokat vágtam a pirítósomra, erre azt mondja: Aja megette a kicsi ubókát!"