Busszal és C-trainnel utaztunk, kihasználva a keddi jó időt.
vonatozunk |
Mivel Luca napközben még alszik, ezért nem terveztünk be sok mindent, elsősorban a város jelképe, a Calgary Tower volt látogatásunk célpontja. Rögtön oda is vettük az irányt.
(Aki anno nem olvasta a belvárosi sétánk bejegyzését, annak kedvéért ide rakok róla egy fotót amit akkor készítettem, mert most csak a kilátóban fényképeztem.)Bejárat. |
Tervezője: W. G. Milne — A. Dale and Associates
Belépő jegy ára: 16 dollár
Magassága: 191 méter
Kilátó: 360 fokban körbejárható
Építése 3,5 millió dollárba került 1968-ban.
Anyaga: beton és acél
2 étterem is működik benne.
Földrengésbiztos és ellenáll 161 km/órás szélnek is.
Aki többet szeretne tudni és látni: http://www.calgarytower.com/
Elég sok jó fotót készítettünk, nehéz lesz ide csak párat berakni.
Nekem kicsit erőt kellett venni magamon, hogy az üveg felületre kimerészkedjek, de még Luca is csak négykézláb kukucskált lefelé az elején :)
Aztán körbejártunk, és mire visszaértünk, már egy kicsit könnyebb volt a szédítő magasság fölé kilépni, de így sem mertem lenézni.
hajpánt igazítás |
A kilátóban és a földszintren is van ajándékbolt. |
Zsuzsi bártabb volt, mint én. |
Asszem a kilátóból ennyi elég is,,,
Még sétáltunk meg kávéztunk egyet, aztán idutunk haza.
Utcaszínház. |
Köszönöm szépen! Nagyon szeretem képek! Az első a kedvenc :)
VálaszTörlésÉs milyen bátor ez a kis csajszi!!! Tomi mikor meglátta a 6., az üvegpadlós Lucis képet, felordított! :))
Na igen, a frissen érkezettek is csak néztek milyen bártor, aztán mondtam, hogy az anyukája bezzeg nem, és csak benyúltam érte, szószerint kihalásztam onnan. Aztán ezen mindenki jót nevetett :)
VálaszTörlés