2013. november 16., szombat

LXXI

Egészségedre, Papa!
 
A koccintás után...
 
 
 


2013. november 4., hétfő

Október 27-én megérkezett a tél

Van néhány fotó, amit még nem mutattam meg, ezek pár hete készültek, amikor még szép őszi idő volt.
Azóta megérkezett  tél, méghozzá egyik napról a másikra. Október 26-án szombaton még 20 fok volt, másnap pedig havazott. Összefutottunk egy ismerőssel a Superstore-ban, amikor már javában hullt a hó, és megbeszéltük, hogy na jó, így október végén már nem is haragszunk érete annyira :)
Amúgy is inkább a hó és a napsütés, mint az eső és a borús idő. Nem?
Szóval következzen pár kép az egyik őszi kirándulásról. Engem a Szalajkavölgyre és a Fátyol vízesésre emlkeztetett a hely, de sokkal kisebb volt.
Egy óra volt az út, ez alatt már meg lehet éhezni :)

Mókus, mókuska, felmászott a fára...
Csipet-csapat.

Kukucs!

 

 
 
 
 
 
A kirándulás után még grillezni is maradt idő Anitáéknál, és Luca találkozott Dóra nyuszijával. Persze szerelem lett első látásra :)


 




Téli fotókat még nem készítettem, mert az első havas hétége elment a téligumi vásárlással és kerékcserével, a mostani havas hétvégén pedig már olvadt is...
Egyébként péntekenként járunk a katolikus magyar iskola ovis csoportjába, ahol múlt pénteken én helyettesítettem, mert az óvónéninek helloween parti volt a munkahelyén.
Helloweenkor Zarát látogattuk meg. Estefelé rengetegen jöttek hozzájuk édességet gyűjteni, mert az utcában sok gyerek lakik. Kb. 10 percenként kopogtak, a lányok meg rohantak az ajtóhoz. Mindenféle vicces és félelmetes jelmezes csapatok álltak a küszöb előtt. Persze nem holmi kis tök formájú kosárkát nyújtottak elénk, neeem. Jó nagy zsákokat :)
Az én kedvencem egy Némo halacska jelmezes kisfiú volt, a pociján a hal feje, hátul a farka. Mintha ő lett volna egy nagy plüss állatka. Nagyon cuki volt.

Luca egyébként már szépen beszél, mire hazamegyünk szerintem mindent fog tudni mondani. Most még van pár hang, ami nem megy, de pl.  MEEEM minden hangja tisztán érthető :) Szerintem ez a leggyakoribb szava.
Itthon szeret bebújni a kamrába és legújabb kedvence Elmo. Vele is alszik.
 
 
Amikor visszanéztem ezt a képet, rám jött a nevetés...
Amikor Luca meglátta, csak ennyit mondott: BÉKA!
 
A legújabb kötős projectem egy babatakaró. Előtte elkészült egy mellény Lucának, ami kicsi lett, de mielőtt újra nekikezdek, jól jön egy haladós munka. A leendő tulajdonosa épp azon a napon született, amikor a fotó készült. Persze ez csak utólag derült ki :)
Mindeközben Luca is alkot...
Kedvence mostanában a rajzolás:

Nálunk most majd hosszú hétvége következik, és megyünka hegyekbe! Sőt, thermálfürdőbe is, másik 2 családdal, úgyhogy reméljük jól fogunk szórakozni. Csak a kb. 4 és fél órás utazást kell túlélni :)
 

Puszi mindenkinek!
 

 
 



2013. október 14., hétfő

Boldog Hálaadást!

Ezt a kollázst a saját képeimből készítettem sok szeretettel kitartó olvasóimnak Hálaadás alkalmából.




2013. október 13., vasárnap

Hálaadás - Thanksgiving

Vacsorameghívást kaptunk Líviáéktól, akiket a gyerekklubban ismertünk meg még tavasszal. Mondták, hogy hagyományos hálaadásnapi menü lesz, szóval pulykát sütnek. Én bevállaltam adesszertet.
Anitáékkal együtt kaptuk a meghívást, így összejöttünk sütit sütni, és mivel közel van a Helloween, készítettünk a vendéglátóinknak egy töklámpást is. Gondoltuk jól fog mutatni az új házuk előtt, ahová 3 hónapja költöztek be...
Péntek:
 


 
 
Szombat délelőtt:
Anna szeret sütni :)
Indulás előtt a másik desszert is elkészült; tejszínhabbal felturbózott tejberizs, ananász kockákkal és mentával.
 
Szombat este:
Nyüzsgés a konyhában.
Középpontban a PULYKA :)

 
Zoli mesélte, hogy több, mint 4 órát sült a pulyka, és nekik is ez az első hálaadásnapi sütésük, úgyhogy kíváncsiak milyen lett.
A menü a következő volt: brokkoli krémleves, a képen látható ropogós pulyka, vagy Luca szerint pipi, krumplipüré és vörösáfonya szósz. Plusz az általam készített gyümölcsrizs, de abból sem Robi, sem én nem bírtunk már enni, mert minden annyira finom volt, hogy az már nem fért belénk...

 




Uno parti :)




Carcassone!!! Olyan jó volt egyet játszani...

Véget ért az este, nagyon jól éreztük magunkat.
 
 
 
 

 
 

2013. október 8., kedd

október 7.

A hét gyönyörű napsütéssel kezdődött, a hétfő délelőtti sétánk pedig a katicabogarak társaságában telt. Rengeteg volt belőlük, össze-vissza repkedtek a levegőben...
A legelső elég sokáig elkísért minket, a "kaki bobá" Luca karjára és hátára is átmászott, meg sem mert mozdulni :)
Olyan szép idő volt, hogy a játszótérről hazafelé mára mellény sem kellett.

 


 

 
 


 
Apa hazajött :)